AMIT a teal szervezetekről tudni érdemes

értekezletek

Az önszervezés (Self-organization) lehetővé teszi a Teal szervezetkben dolgozók számára, hogy (a) számos döntést maguk hozzanak meg, illetve (b) csak akkor vegyenek részt értekezleteken, ha arra valójában szükség van.

MINDEZEK KÖVETKEZTÉBEN:

A kulcsemberek értekezlet túlterheltsége megelőzhető. 

 Értekezleteket csak konkrét igény esetén tartanak. 

 Az értekezletek speciális forgatókönyvvel rendelkeznek a TEAL gondolkodás elősegítése érdekében. 

 Új belépők képzése eredményeként ők is konstruktívan vesznek részt az értekezleteken már az első alkalomtól fogva. 

 Az önszervezés következtében az értekezleteken való részvétel is részben opcionális.

teal_ertekezlet_teal

TEAL alapelvek és gyakorlatok

Az önszervezés miatt lényegesen kevesebb értekezletre van szükség 

Általános tapasztalat, hogy sokkal kevesebb értekezletet tartanak Teal szervezetekben. A hagyományos hierarchikus szervezetekben az értekezleteken gyűjtik össze és dolgozzák fel a szükséges információkat, illetve az értekezletek biztosítják az információk áramlását lefele vagy felfele a különböző szervezeti szintek között. Erre az önszervező szervezetekben nincs szükség. A Green szervezetekben az értekezletek az alsóbb szintek bevonását célozzák, de az önszervező működésmód már eleve a bevonásra épül, így ez a funkció is megoldott.

Állománygyűlés

A teljes kollektíva számára akkor szerveznek megbeszéléseket, ha valami új és fontos dolgot kell megvitatni: pl. negyedéves eredmények, éves elégedettségvizsgálat, stratégiai kérdések, stb. Az információt nem egyszerűen top-down módon közlik az érintettekkel – hanem ténylegesen átbeszélik. Bárki bármiről kérdezhet, lehet ventilálni, az elért eredményeket közösen megünnepelni. Mindeközben a puszta információcserénél sokkal több minden történik a felszín alatt. Valójában a szervezeten belüli bizalom és a céges értékek éles helyzetben történő tesztelése és újra megerősítése zajlik. Milyen a vezetés hozzáállása? Őszinték? Felvállalják a nehéz kérdéseket? Bevonják a teljes kollektívát? A hagyományos szervezetekben ezek a gyűlések inkább csak prezentációkból állnak - ha egyáltalán vannak -, hogy elkerüljék a kiszámíthatatlan és kockázatos helyzeteket.

Napirend

A hatékony értekezletek egyik közismert minimum kritériuma az előre meghatározott jó napirend. De ez nem feltétlenül igaz a TEAL szervezetekre. Számos kitűzött értekezletnek nincs előre meghatározott napirendje. Sőt, az a gyakorlat, hogy a napirendet ott helyben állítják össze annak fényében, hogy mely témák az igazán fontosak az ott lévők számára. Ennek következtében az értekezleteken mindenki aktívan vesz részt. Nincs szükség speciális rituálékra az érdeklődés fenntartása érdekében.

Rendszeres operatív értekezletek csapat/kör szinten 

Ezen csoport/kör megbeszélések gyakoriságát a munka jellege határozza meg.

A megbeszélések formáját funkciójuk határozza meg: az értekezletek ad hoc módon szerveződnek 

A csoportok közti feladatok koordinálását vagy egy speciális projekt megszervezését szolgáló meetingeket spontán módon hívják össze. Minden szerves módon szerveződik.

teal_meeting_teal

Néhány példa a különböző célokat szolgáló értekezlet típusokra:

  • Csoportos döntéshozatali értekezletek a Buurtzorg-nál 
  • Szervezeti-Működési vs. Taktikai megbeszélések a HolocracyOne-nál On-boarding / Departure 
  • meetingek a CCC&R-nél 
  • Értékelő-fejlesztő beszélgetések 
  • Konfliktuskezelő meeting 
  • Küldetés meetingek 
  • Heiligenfeldi nagycsoportos reflektáló meetingek 
  • Kultúra/Érték megbeszélések Hálaadás az ESBZ-nél 

Környei Imre

Környei Imre

Tanácsadó


e-mail