Minden amit a Teal szervezetekről tudni érdemes

változásmenedzsment

Ez a fejezet összehasonlítja a hagyományos változásmenedzsmentet és a változások kezelésének Teal megközelítését.

új perspektíva

A hagyományos szervezetek nehezen változnak. Ha változni kell, azt sokszor a menedzsment kudarcának gondolják, hiszen a vezetés feladata előre jelezni és irányítani a jövőt, így minden meglepetést is kiküszöbölni. A valóságnak illeszkednie kell az alaposan kidolgozott tervekhez és költségvetéshez. Ha a valóság eltér a tervtől, akkor a hagyományos szervezetek sokszor ezt nehezen fogadják el, s az eredeti tervet erőltetik még a megváltozott körülmények között is. S ha végül belátják a változást, akkor kapkodva kell reagálniuk, hogy az elvesztett időt kompenzálják.

embereknél

A változások megtervezésébe az embereket ritkán vonják be – részben az időnyomás miatt -, így nem meglepően sokszor kemény ellenállásba ütköznek. S ezt az ellenállást sokszor erőből kezelik. A változás nem egy folyamatszerűen megy végbe, hanem egymás utáni nagy ugrások eredménye. Egyik statikus állapotról váltanak egy másik statikusra.

természetben

Ezzel szemben az élővilág képes folyamatszerűen reagálni a környezet változására. Nem az egyik fa irányítja a többit, hogyan reagáljanak az esőre például, hanem a teljes ökoszisztéma együtt reagál. A Teal megközelítés is ehhez hasonló. Az embereket arra ösztönzik, hogy saját érzékeléseikre alapozva reagáljanak. Nincsenek fix munkaköri leírások, beszámolási szabályok. A változásra számítanak és ezért természetesnek veszik a bekövetkeztét.

a Gyakorlatban

A változás menedzsment a Teal szervezeteknél kevésbé fájdalmas dolog. A változások természetesen és folyamatosan történnek meg. Ez egy fejlődési folyamat, amit bárki kezdeményezhet és bárki végrehajthat. A vállalat fejlődése során nap mint nap vannak változások, így általában nincs szükség drámai változásra, fejlesztésre. 

teal_folyamatos_valtozas_teal

Folyamatos változás

A Teal szervezetek változáskezelését a már fentebb említett módon a természet változásához lehet hasonlítani. A helyzetek minél jobb értelmezése végett különböző módszereket alkalmaznak, hogy az embereknek legyen terük és idejük a megérteni a vállalat célját, és annak elérésére megtenni a szükséges lépéseket. Ha mindenki figyel arra, hogy miben kell változni és ennek érdekében meg is teszi a szükséges lépéseket, akkor a szervezet változása automatikusan megtörténik: nem szükséges nagy erőfeszítés hozzá, mivel folyamatosan mindenhol és mindig zajlik. 

Ha nagyobb szabású változásra van szükség

Azokban a ritka esetekben, amikor átfogóbb változásra van szükség a Teal szervezetek továbbra is igyekeznek a leendő változás érintettjeit bevonni, hogy a megfelelő döntések születhessenek meg. A legtöbb esetben bárki előállhat változási javaslattal és a „Tanácskérési folyamat” lépéseit betartva meg is teheti a szükséges lépéseket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kollégák kellően érettek ahhoz, hogy akár fájdalmas változásokat is megértsenek, és kreatív megoldásokat találjanak rájuk. 

teal_valtozas_teal

Amennyiben nagyon sok kolléga érintett a változásban, akkor a kollektív megértést a következő módszerekkel támogatják: Theory U, Appreciative Inquiry, Open Space. Kérdés milyen mértékben, pontossággal kell megtervezni a változás projektjét. A Tealben általában igaz, hogy az egyes szabályokat, formulákat az adott helyzethez alkalmazkodva használják. Ha szűk a határidőn, magas kockázattal jár, sok az ismeretlen tényező sokkal formálisabb tervezés szükséges. Más esetben csak a jövő közös megértése elég. A cégen belüli csoportok együttesen járulnak hozzá a vízió megvalósításához. Kudarc esetén a rendszer korrigálja magát.

Gyakori kérdések

Biztos, hogy a Teal szervezetek is szembesülnek, olyan helyzetekkel, amikor drámai változásokra, „top-down” döntésekre van szükség: A hagyományos menedzsment módszerek hasznosak lehetnek ilyenkor?

Teal szervezetek kis változások sorozatával folyamatosan alkalmazkodnak a környezet változásaihoz. De persze az is előfordulhat, hogy figyelmen kívül hagytak fontos környezeti változásokat vagy egy hirtelen változás következik be (fontos ügyfél elvesztése, állami szabályozás váratlan megváltozása, csődhelyzet) Ilyen helyzetekben drasztikus és gyors lépésekre lehet szükség, amikor nincs idő az érintettek teljes körű bevonására vagy párhuzamosan különböző ötletekkel való kísérletezésre. Ekkor a döntéseket egy előre meghatározott időre egy szűkebb csoport vagy akár egy válságmenedzser hozza meg. Ahogy a helyzet normalizálódni kezd, akkor azonnal visszaállnak az önmenedzselő TEAL üzemmódra.

konkrét céges gyakorlat

Buurtzorg 

Egészségügy – Hollandia – 9.000 alkalmazott - Nonprofit

A Buurtzorg-nál a változások természetesen történnek meg. A Buurtzorg alapításának egyik oka, hogy csalódtak a környező holland ápoló cégekben, mivel ezt a nemes szakmát értelmetlen részfeladatokra osztották fel. A Buurtzorg hitvallása szerint az ápolás nem csak az injekciók beadásáról, kötések cseréjéról szól, hanem a paciensnek egy minél teljesebb, szebb élet biztosításáról. Ebből a nézőpontból következik, hogy a Buurtzorg folyamatosan fejlődik, változik, ha úgy érzik, szükség van rá. 

Nem olyan régen például egy vidéki csapat kitalált egy új koncepciót: a betegeknek egy erre a célra kialakított panzióban egy bizonyos időre teljes ellátást biztosítanak, hogy a beteg elsődleges gondozójának is legyen egy kis szünete. A Buurtzorg arra törekszik, hogy a betegek ellátásába minél jobban bevonják a környezetüket, rokonaikat. A szükséges szakmai ellátást a Buurtzorg biztosítja, de gyakran az elsődleges gondozó, aki a legtöbb időt tölti a beteggel, az a beteg hozzátartozója, akik általában szintén idősebbek. 

Ötletüket prezentálták az többi csapatnak, de nem kellett konszenzusra jutniuk, a döntést ők maguk hozhatták meg. Még Jos de Blok, az alapító sem mondta ki konkrétan, hogy mi legyen az ötletet illetően. Ha a panziókra tényleg van szükség, akkor a többi csapat is be fog csatlakozni a programba és így a Buurtzorg gondozási rendszerét új szintre emelik, ha pedig nem válik be, akkor csak egy kísérlet marad.

Környei Imre

Környei Imre

Tanácsadó


e-mail